A stílusos és igényes világítástechnika iránt érdeklődők gyakran döntenek a LED fények mellett. A szalagok igen változatosan felhasználhatóak, és szinte nincs is olyan helyiség a lakásban, ahol ne találhatnánk meg az ideális konstrukciót. A vízálló szalagok között is megtalálhatóak a kültérre alkalmas fajták, és persze azok is, melyek víz alatt is megbízhatóan teljesítenek. Ez utóbbiak főként a medencék és az akváriumok egyedi megvilágítására alkalmasak. Cikkünkben annak igyekszünk utánajárni, hogy milyen lehetőségek rejlenek a LED világításban, és hol mutatnak a szalagok igazán jól.

Mennyezeti LED panelek

Az álmennyezet nem csak a nagy belmagassággal rendelkező ingatlanok esetében jut fontos szerephez. A plafon egyenetlenségeinek korrigálásakor éppen úgy remek választás, mint akkor, ha LED paneleket szeretnénk elhelyezni a különleges megvilágítást célozva. A változatos méretben elérhető megoldásokon túl speciálisan egyedi igények szerint összeállított LED-es rendszerek mellett is dönthetünk, amelyek sajátos fényviszonyokat teremtenek a helyiségben.

LED csillagos égbolt

Messze a leginkább kedvelt megoldásnak bizonyul az úgynevezett LED csillagos égbolt. A négyzetméterenként 150 LED használatával fővilágításként is megállja a helyét a rendszert, ráadásul úgy, hogy közben elegáns, igényes megjelenéssel is bír az. A személyre szabott világítástervezésnek köszönhetően a különféle méretben és formában is elérhető a kialakítás, és fényeffektek is alkalmazhatóak a távirányítható rendszer esetében.

Meghitt fények a falakon

Sokan kifejezetten a mennyezet és a falak találkozásához helyezik el a LED szalagokat. A felhasznált LED-ek bekötésére ilyenkor kiemelt figyelmet érdemes fordítani, ugyanis, ha nincs elegendő táp a rendszerben, akkor a szalagok fénye elhalványul. Érdemes tehát minden oldalról tápot alkalmazni a szalagoknál, így egyenletes, felülről érkező fényárba borulhatnak a falak. A kellemes, meleg fények otthonos hangulatot árasztanak és a stílusteremtés fontos eszközei is lehetnek.

Lépcsővilágítás

A lépcsőfeljárók sötétben baleseti forrásnak számítanak. Nem csak ezért lehet azonban remek választás a LED világítás a lépcsőknél. Igazán mutatós végeredmény születhet, mely az emeletre vezető utat is megfelelő fényekkel látja el. Ha nem az oldalfalba süllyesztett paneleket választunk, hanem a LED szalagok előnyei mellett döntenénk, akkor érdemes a vízálló megoldások mellett letenni a voksot. Miért lényeges ez? A felmosások alkalmával fontos, hogy megfelelő védelemben részesüljön a szalag, ez pedig csak a vízálló kiviteltől várható el.

Vízálló LED szalagok kültérre

A speciális műgyantás borítás lehetővé teszi, hogy a LED szalagok vízálló fajtáit kültéren is gond nélkül használhassuk. Mindegy, hogy ünnepi dekor készítése a cél, vagy a lépcső, a terasz környékét szeretnénk ilyen módon megvilágítani, a megfelelő típussal gond nélkül lehetséges ez. Az IP65-ös védelmet érdemes keresni akkor, ha kültérre szeretnénk LED világítást alkalmazni.

Akváriumba, medencébe

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a hagyományos, IP65-ös vízálló szalagok nem alkalmasak víz alatti felhasználásra. Ma már azonban jelen vannak a piacon olyan IP68-as védelemmel rendelkező LED szalagok is, amelyek víz alatt, például medencében vagy akváriumban is kiválóan használhatóak. Segítségükkel az otthon egyedi színfoltjai valósíthatóak meg.

A LED világítás helyiségtől függetlenül alkalmas arra, hogy hangulatos, meleg fényviszonyok legyenek megteremthetőek. Nem csak az otthon belső terei alakíthatóak ilyen módon, hanem a kert elemek környezete is.