Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Egyre kapósabbá válik a LED

2013-07-10

 
A zöld fejlesztésű termékek kerültek előtérbe a GE Lighting magyarországi gyártásban, egyre nagyobb a hangsúly a LED-es megoldásokon is. A következő lépést a szabályozott világítástechnikai rendszerek jelentik.
 
Az év második felére várható közbeszerzési pályázaton együtt ötmilliárd forintra pályázhatnak a közvilágításukat LED-es megoldással korszerűsítő önkormányzatok. A tenderre készülő magyarországi GE Lighting esélyeit Hutter Iván, a GE európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) általános igazgatója cége eddigi nemzetközi tapasztalataira alapozza. A GE Las Vegasban több mint 40 ezer ilyen rendszert telepített, Los Angelesben pedig már vezeték nélküli központi vezérlőrendszert üzemeltet. Ez utóbbi magyarországi adaptációján többek között az MTA-val és a SZTAKI-val dolgozik, a gyártás helyszíne a tavaly decemberben beindított, nagykanizsai LED-gyára lesz. A gyár – mint a terméktípus európai kiválósági központja – január óta a GE EMEA egyedüli ellátója.
 
 
A nagykanizsai termékeket a tenderen persze többek erős versenyre kényszeríthetik, például a Tungsram-Schéder pilisszentiváni gyára, amely épp most alakul át térségi közvilágítási lámpatest fejlesztő és gyártó központtá, s amelynek kínálatában egyre nagyobb hányadot képviselnek az energiatakarékos és a LED-es termékek.

 

 

A GE a piachoz és az uniós szabályozáshoz való igazodáson keresztül jutott oda, hogy Nagykanizsán összpontosítsa európai LED-es képességeit. Ezen átalakulás során csökkentette a hagyományos és bizonyos halogénizzó kapacitásait, áttért a környezetkímélő termékek gyártására, így 2010-ben Budapestre telepítette globális kerámia-fémhalogén technológiai fejlesztő és gyártóközpontját. Az újabb műszaki váltásokat főként a LED technológia előretörése diktálja.

„A magyarországi lámpapiac négyötöd részét még hagyományos technológiájú, de már zöld fejlesztésű termékek (energiatakarékos kompakt fénycsövek, halogén és autólámpák, kerámia-fémhalogén lámpák) teszik ki, de beindult az elmozdulás a LED termék felé” – mondta Hutter Iván. Például az új hazai épületberuházásoknál a megrendelők általában az európai normákhoz hasonló, bizonyos esetekben azoknál is innovatívabb megoldásokat, gyakran már LED-est is választanak. További áttörést az elektronikai világítástechnikával ötvözött korszerű szabályzástechnika alkalmazása ígér. A lakosság még főként a kompakt fénycsöveket keresi, illetve a hagyományos izzók kivonása óta az energia hatékony halogén lámpákat is. A LED-es lámpák lakossági piacán akkor lehet áttörés, ha olcsóbbá válik a termék gyártása.

A GE hat magyarországi fényforrás gyárában tavaly mintegy 300 millió, jórészt energiatakarékos fényforrást állítottak elő az EMEA piacokra. Budapesten van az EMEA értékesítési (és globális technológiai) központja is. Az üzletág a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával megvalósuló programokon keresztül részt vesz energia-hatékony bel- és kültéri fényforrások és azok rendszereinek fejlesztésében is.

 

Fekete-fehérről HD tévére

A közvilágítás a teljes hazai áramfelhasználásának mintegy 3 százaléka, ennek nagyjából a 60 százaléka takarítható meg a LED-es technológiára való átállással.
Másként: az uniós 20-20-20 fenntarthatósági célkitűzésnek mintegy 10 százaléka teljesíthető közvilágítási fejlesztésekkel, nagyon jó megtérüléssel. A váltással jelentősen csökkennek az önkormányzatok működési költségei is.
Nem utolsó szempont a városok által nyújtott éjszakai esztétikai élmény sem. Hutter Iván szerint olyan hatása van a közvilágításban a LED-nek, mint amikor fekete-fehérről HD tévére váltunk.

 

forrás:

http://www.vg.hu