Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Kivonul a plazmatévék piacáról a Panasonic

2013-11-12

 
A japán cég felhagy a plazmatelevíziók gyártásával és a jövőben kizárólag a LED-LCD tévékre, illetve az OLED technológiára akar összpontosítani.
 
A társaság abban bízik, hogy a plazmatévékre fordított erőforrások felszabadításával az LCD technológiáknál lévő piaci pozícióját meg tudja erősíteni. A plazmapanelek gyártása decemberben áll le, tévé ezekből utoljára 2014 márciusában fog készülni. Az indokok között szerepel a kemény árverseny, a plazmatévék iránti csökkenő igény és az LCD fejlesztések felfutása. Armando Romagnolo, a Panasonic Németország ügyvezető igazgatója közölte: "Az első plazmatechnológiával készített televíziók tíz évvel ezelőtti bevezetése óta évről-évre új szintre emeltük a házimoziélményt és jelentős mértékben befolyásoltuk a televíziópiacot. A plazmakijelzők gyártását nem technológiai okokból állítjuk le, hanem a megváltozott piaci feltételek és a vállalat alapvető átszervezési folyamata miatt. Nagyon sajnáljuk ezt a lépést, mivel minden más gyártónál jobban befolyásoltuk a plazmatechnológia fejlődését és mindig meg voltunk, s most is meg vagyunk győződve arról, hogy kiváló képminőséget nyújt."
 
A menedzser szavait támasztja alá, hogy Németországban az október 1. és december 31. között megvásárolt ZT60, VTW60, GTW60 és STW60 sorozatú modellekre, amely képátlója 106 és 165 centi között van, 2 év helyett 4 év garanciát vállal a gyártó. "Ennél egyértelműbben nem tudjuk kimutatni, hogy egy Panasonic plazmatévé tulajdonosának a jövőben sem kell aggódnia a szervizszolgáltatások és az alkatrészek beszerzése miatt" - tette hozzá Armando Romagnolo. A Panasonic Németország ügyvezető igazgatója végül hangsúlyozta, hogy a jövőben az OLED technológia fejlesztésére koncentrálnak. A rendkívül vékony dizájn, a kiváló képminőség és a négyszeres Full HD felbontás teljesen új dimenzióba helyezik a televíziót. Romagnolo azt ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy a cég mikor dobja piacra első OLED televízióját.

Az NBC szerint hiába voltak 2013 legjobb tévéi, senkinek nem kellettek. A leállás ellenére a Cnet cikkeerősen szorgalmazza egy Panasonic plazma vásárlását, közlésük szerint nem kell aggódni beégés, rövid élettartam, melegedés vagy a nagy tömeg miatt, a technológia nem halott, és az LCD-t verő képminőség mindenért kárpótol. Az ST60-tól kezdve a felsőkategóriás ZT60-ig mindegyiket ajánlják, utóbbi véleményük szerint a legjobb nem-OLED képminőséget nyújtja. Az LG és a Samsung jövőre is fog még új modelleket bemutatni. A plazmatévék leállításáról szóló hír már október elején kiszivárgott. A döntés hátterében az áll, hogy a gyártó ezen részlege öt éve folyamatosan veszteséget termel és a menedzsment nem látott esélyt arra, hogy a helyzet megváltozzon. Emellett felgyorsították a társaság átszervezését is.
 
forrás:
http://sg.hu/