Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Világos, hogy hol spórolhatnak még a cégek

2013-12-02

Ha a háztartásokban jelentős megtakarítást hoznak a LED-es fényforrások, akkor a vállalkozások esetében ez hatványozottan igaz. Természetesen az energiatakarékosság szempontjából az odafigyelés is központi kérdés – a munkahelyeken is.

Az Üzleti tippek egy korábbi felmérésében mindössze 100-ból 4 válaszadó jelölte be, hogy cégüknél nem jellemző az égve felejtett lámpa vagy a bekapcsolva hagyott számítógép. A többség azonban elismerte: náluk gyakran „úgy marad valami". A résztvevők 40 százaléka nyilatkozta, hogy munkahelyükön ritkán, de előfordul az ilyen figyelmetlenség.

Berzsenyi Tibor, az Energia Pont irodavezetője szerint további pazarlás az is, hogy a munkahelyi fényforrások még mindig nem számítanak a legtakarékosabbnak. Igaz, a LED-et egyre többen ismerik, de a magas bekerülési költségek miatt sokan ódzkodnak az átállástól, pedig a váltás után már látványosan csökkennének a cégek áramszámlái.

A LED-ek ugyanis a hagyományos fényforrásokhoz képest csupán tizedannyit fogyasztanak, de még a kompakt fénycsövekhez képest is jelentős, 30 és 50 százalék közötti a megtakarítás. Ráadásul a LED-ek élettartama (típustól függően) 20 ezer óra, míg egy hagyományos fényforrásnál ez a legjobb esetben is legfeljebb 1000 óra lehet.

A LED-fényforrások bekerülési költsége kétségtelenül magas (3-5 ezer forinttól indulnak), de ha mindent összevetünk, akkor toronymagasan nyerik a versenyt. Érdemes – akár szakértői segítséggel – utána számolni!

A különböző világítótestek energiafogyasztásáról és élettartamáról további részleteket talál az Energiapersely.hu oldalon.

Igen, de...

Az Üzleti tippek felmérése is jól tükrözi a LED-világítás körüli kettősséget. Négyből három válaszadó tudja, hogy ez a legjobb választás, ennek ellenére még mindig nem tömeges a használata.

A megkérdezettek 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén LED-es fényforrásokat alkalmaznak. A szakértő ugyanakkor örömmel tapasztalta, hogy egyre több cég nyit az új technológia felé. Ez többnyire a munkavédelmi eljárások betartására, a jobb munkakörülmények biztosítására, a költségcsökkentésre és a környezettudatos gondolkodás terjedésére vezethető vissza.

Kérdése van? Nézzen be az Energia Pontba!

Október 10-én adta át az ELMŰ a kibővített budapesti Energia Pont irodáját. A Váci úti székház földszintjén 2010-ben kezdte meg működését a bemutatóterem és tanácsadó iroda. A korábbi terem azonban szűknek bizonyult, így a vállalat vezetése úgy döntött, hogy megnöveli az Energia Pont területét. A megújult tanácsadó irodában az odalátogatóknak látványos és interaktív megoldásokon keresztül mutatják be a megújuló erőforrások és többi között a LED-technológia előnyeit is.

 

Forrás:

http://fn.hir24.hu/